Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Pénzügyi Békéltető Testület

hvg.hu Gazdaság

Reménytelen belekötni a devizahiteles elszámolásba

Gyakorlatilag esélytelen, aki nekiáll felülvizsgál(tat)ni devizahiteles elszámolását. Augusztus végéig a kezdeményezők csak 3 százaléka tudott bármilyen "eredményre" jutni. Sok köszönet azonban ebben sem volt.

MTI Gazdaság

Épp elszámol a bankjával? Ezt jó, ha tudja

Az elszámolási ügyek túlnyomó többségét az eddigi tapasztalatok szerint nem lehet érdemben felülvizsgálni, mivel a fogyasztók hiánypótlásra sem jelölik meg pontosan az általuk vitatott számítási hibát.

hvg.hu Gazdaság

Érdemes egyezkedni a bankokkal

Javuló tendenciát mutatnak a Pénzügyi Békéltető Testület statisztikái: a korábbi években az eljárások 35 százalékában sikerült egyezségre jutniuk a feleknek, ez az arány tavaly már több mint 50 százalék volt. Érdemes tehát egyezkedni a bankokkal és az autóhitelesek is reménykedhetnek, szakértők szerint a szerződések jelentős részénél élhetnek panasszal az ügyfelek. A biztosítók kevésbé hajlandóak az megállapodásra, ilyen jellegű eljárások 35 százaléka zárult egyezséggel.

hvg.hu Gazdaság

Fejesek távoznak a PSZÁF-tól

Lemondott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének két alelnöke, valamint a Pénzügyi Békéltető Testület elnöke – áll a szervezet közleményében.

MTI/Napi Gazdaság Gazdaság

Jól megy a pénzügyi békéltetés

A Pénzügyi Békéltető Testületek által érdemben tárgyalt esetek több mint 50 százaléka valamilyen egyezséggel zárul - írja a keddi Napi Gazdaság.

hvg.hu Gazdaság

Orbán megszerette Bajnai ötletét

Orbán Viktor felmelegítené Bajnai Gordon tervét, és pénzügyi ombudsmant nevezne ki. Ez elvileg a bankokkal szembeni fogyasztóvédelemre lenne jó, ám a kormány tavaly éppen azért erősítette meg a pénzügyi felügyelet fogyasztóvédelmi jogkörét, hogy ezt a funkciót ellássa.

hvg.hu Gazdaság

Devizahitel: négymilliós banki kártérítés

A PSZÁF mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) közel négymillió forintos kártérítést hagyott jóvá egy devizahiteles ügyfél panaszára – írja az azenpenzem.hu. A bank az eljárás megindítása után végül önként szánta el magát az ellentételezésre.

hvg.hu Gazdaság

Végtörlesztés: pert vesztett a bank, mert hibázott

Feltehetően csak magukat verik további költségekbe, akik kártérítési pert indítanak amiatt, ha a bankok elutasítják a forintkölcsönre vonatkozó kérelmüket a fix árfolyamú devizahitelük kiváltásához – derül ki az azenpenzem.hu összeállításából. A pénzügyi portál ugyanakkor ismertet egy esetet, amikor érdemes volt harcolni.

MTI/Világgazdaság Gazdaság

Folyik a békéltetés a bankok és a fogyasztók között

Első lezárt ügyein is túljutott a júliustól működő Pénzügyi Békéltető Testület - tudta meg a Világgazdaság. A testülethez mintegy háromszáz - többnyire banki vagy biztosítói tevékenységgel kapcsolatos - fogyasztói kérelmet nyújtottak be. A múlt héten már meg is tartották az első tárgyalásokat, sőt néhány ügyet már le is tudott zárni az intézmény.

Napi Gazdaság Gazdaság

Nem lesz drága a békéltetés

Véget ért a Pénzügyi Békéltető Testület eljárási költségeivel kapcsolatos egyeztetés. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől a Napi Gazdaságnak azt mondták, hogy igyekeztek korlátozni a költségeket minden szereplő számára. Az ide kapcsolódó tájékoztató augusztus végétől, az észrevételek átgondolása után válik véglegessé.

Népszabadság Gazdaság

Hatvan panaszt kapott egy hét alatt a Pénzügyi Békéltető Testület

Bő egy hét alatt körülbelül hatvan beadvány érkezett a július elsejétől üzemelő Pénzügyi Békéltető Testülethez – tudta meg a Népszabadság a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF). Eddig összesen tizenhárom pénzügyi szolgáltató írt alá nyilatkozatot arról, hogy alávetik magukat a testület eljárásainak.

MTI Itthon

Civil fogyasztóvédelmi irodákat működtet márciustól a PSZÁF

Március végétől kezdhetik meg tevékenységüket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által létrehozott civil fogyasztóvédelmi hálózat irodái. A felügyelet által működtetett Pénzügyi Békéltető Testület július elsejétől 25 fővel kezdi meg munkáját.

Összefogott a rendőrség és a CIB a banki csalók ellen

Összefogott a rendőrség és a CIB a banki csalók ellen

70-80 forinttal is olcsóbb lehetne a benzin és a dízel, ha a kormány nem adóztatná szét az üzemanyagokat

70-80 forinttal is olcsóbb lehetne a benzin és a dízel, ha a kormány nem adóztatná szét az üzemanyagokat

Kína: Ha Amerika háborúzni akar, annak minden fajtájára készen állunk

Kína: Ha Amerika háborúzni akar, annak minden fajtájára készen állunk

Bizalmas kormányhatározatot fecseghetett ki Demeter Szilárd

Bizalmas kormányhatározatot fecseghetett ki Demeter Szilárd

A Los Angeles-i tűzben megsemmisült Arnold Schönberg archívumának nagy része

A Los Angeles-i tűzben megsemmisült Arnold Schönberg archívumának nagy része

Újabb három izraeli túszt engedett szabadon a Hamász

Újabb három izraeli túszt engedett szabadon a Hamász

Meghalt Bertrand Blier, aki imádott Depardieu-vel provokálni

Meghalt Bertrand Blier, aki imádott Depardieu-vel provokálni

Hivatalos: az oltástagadó Kennedy az új amerikai egészségügyi miniszter

Hivatalos: az oltástagadó Kennedy az új amerikai egészségügyi miniszter

Zelenszkij azt állítja, elfogtak két sebesült észak-koreai katonát Oroszországban

Zelenszkij azt állítja, elfogtak két sebesült észak-koreai katonát Oroszországban

A címlapról ajánljuk